2015. december 7., hétfő

Vadlazac citromos bundában

És a szombati ebéd főfogása ....

Vadlazac citromos bundában 

Hozzávalók:
1 fél citrom reszelt héja, fél citrom leve, 2 szelet vadlazacfilé, 1 tojás felverve, 5 evőkanál teljes kiőrlésű zsemlemorzsa, só, bors, olívaolaj

Előmelegítem a sütőt 220 fokra és egy teflontepsit (vagy kerámiát) a sütőbe teszek. Morzsát tányérba szórom és összekeverem a citromhéjjal. A citrom levével a vadlazac szeletek mindkét oldalát meglocsolom és 5 percig állni hagyom. Közben a tojást a másik tányérban felverem. 
A halfiléket sózom, borsozom, majd tojásba mártom és a morzsában megforgatom. 
A tepsit kiveszem a sütőből, meglocsolom olívaolajjal és ráfektetem a panírozott halszeleteket, 10-12 percig sütöm, amíg átsülnek és ropogósak lesznek.

Melegen tányérra teszem a halszeleteket és vegyes zöldsalátával, citrom gerezddel tálalom. 





2015. december 6., vasárnap

Brokkolikrémleves baconchipssel

Tegnap nagyon gyorsan, rövid időn belül kellett ebédet készítenem, mivel adventi díszeket készítettem, és utána barátnőmmel volt IKEA-s találkozóm. Ezért egyszerű krémlevest főztem, valamint halat sütöttem. 
Brokkolikrémleves baconchipssel
Hozzávalók: 
25 dkg brokkoli, 10 dkg burgonya, 1 kis fej vöröshagyma (4-5 dkg), 2 evőkanál olívaolaj, só, bors, 1/2 teáskanál só nélküli ételízesítő, 0,5 dl tejszín, 4 szelet bacon 

Brokkolit megmosom, rózsáira szedem, a burgonyát meghámozom és kisebb kockákra vágom, a vöröshagymát megtisztítom, félbe vágom és felszeletelem. Olívaolajon a vöröshagymát üvegesre párolom, majd hozzáadom a burgonyát és 1-2 percig tovább párolom. Végül hozzáadom a brokkolit, felöntöm 6 dl vízzel. Felforralom, ezt követően adom hozzá az ételízesítőt, sózom, borsozom és puhára főzőm. 

Közben a bacont 2 cm darabokra vágom. Serpenyőt felhevítem és bacon szeleteket megpirítom. Amikor kezd barnulni a széle, már kész is. Papírtörlőre szedem. 

Leveszem a tűzről és botmixerrel pürésítem. Visszateszem a gáztűzhelyre, majd hozzáadom a tejszínt és alacsony lángon összefőzöm, de már nem forralom. 

Meleg tálalom és a tetejére baconchipset szórok. 







2015. november 8., vasárnap

Fusilli gorgonzolás gombamártással

A fusilli egy olasz tésztafajta, mely magyar jelentése orsócska. Eme tésztaféle egyik legjobb tulajdonsága az, hogy magába szippantja a szószokat, mártásokat. A gorgonzola ugyancsak olasz származású, belsőpenészes sajt, a mai Milánó területén lévő egykori kis Gorgonzola faluról kapta a nevét, gyártása a középkorra nyúlik vissza. Minél érettebb, annál pikánsabb ízű. Ebből a két alapanyagból, egy igazán pikáns, gyors tésztaétel készíthető.
Fusilli gorgonzolás gombamártással
Hozzávalók:
20 dkg fusilli, 2 evőkanál olívaolaj,  20 dkg gomba, 1 kisebb gerezd fokhagyma, 2 dl tejszín, 7 dkg gorgonzola, só, bors, 1 evőkanál aprított petrezselyem

Jó sós vizet forralok, és 8-10 perc alatt al dante-re, csak éppen puhára főzöm. Egy serpenyőben felforrósítom az olívaolajat, beleteszem a gombát, és kis lángon, időnként megkeverve párolom. Hozzáadom a zúzott fokhagymát és még 2-3 percig tovább főzöm. 
Belekeverem a tejszínt, és még pár percig főzöm vele. Kis lángra teszem, és belekeverem a gorgonzolát, de már nem forrhat fel. Sóval, borssal ízesítem. 
A tésztát leszűröm, tányérra teszem, és rászedem a mártást, petrezselyemmel díszítem és már tálalom is. 


2015. október 14., szerda

Mediterrán cipó

Cipó a dél illatával...

Mediterrán cipó
Hozzávalók:
50 dkg tönkölybúza fehér liszt, 2,5 dkg élesztő, 1 evőkanál cukor, 3 dl langyos víz, 2 evőkanál olívaolaj, 2 gerezd fokhagyma, 5 dkg füstölt sajt, 20 levél rozmaring, 8 szem olívabogyó, 1 kávéskanál só

A lisztet egy tálba szitálom, a közepébe egy kis mélyedést nyomok. Belemorzsolom az élesztő, rászórom a cukrot, 0,5 dl langyos vizet csorgatok rá. Letakarom a tálat egy konyharuhával és negyed órát állni hagyom. 
Elkeverem a lisztet, hozzáöntöm az olívaolajat, beleteszem a zúzott fokhagymát, az apróra vágott olívabogyót és rozmaringot, a reszelt sajtot, sót, majd összedagasztom. 
A jól kidolgozott tésztát konyharuhával leterítem és duplájára kelesztem. A megkelt tésztát finoman, laza mozdulatokkal átgyúrom és két cipót formálok belőle. Vízzel megkenem a cipók tetejét és éles késsel megvárom kereszt alakban. A cipókat sütőzacskóba csúsztatom, lezárom, több helyen megszurkálom a zacskót. 190 fokos előmelegített sütőben 40-45 perc alatt készre sütöm. 
A zacskóból kiveszem és rácson kihűtöm. 

Mediterrán cipó

2015. október 11., vasárnap

Kecskepörkölt Ujszászi módra

Édesanyám a születésnapjára kapott két kiló gyönyörűen felkockázott kecskehúst egy nagyon kedves ismerősünktől. Kóstolni már kóstoltam kecskepörköltet, de még egyikünk sem készített, így közösen láttunk neki a főzéshez. 
Sokan viszolyognak a kecskehústól, pedig nagyon finom. Aki szereti a vadételeket, vagy a birkahúst, nem csalódik ebben a pörköltben. Aki pedig eddig nem kóstolta, ki kell próbálnia. 

Kecskepörkölt Ujszászi módra 
Hozzávalók 6 főre
2 kg kecskehús felkockázva

Páchoz: 1 dl napraforgóolaj, 1 evőkanál Delikát 8 ételízesítő, 2 evőkanál Piros Arany, 1 lapos evőkanál só, 1 kis gerezd zúzott fokhagyma, 2 dkg apró kockára vágott vöröshagyma, 1 mokkáskanál frissen őrölt fekete bors, 1/2 mokkáskanál őröl köménymag, 1 közepes babérlevél három részre törve, 10 levél rozmaring. 

Pörkölthöz: 1 nagy vöröshagyma, 1 közepes paradicsom, 1/4 pritamin paprika, 2,5 evőkanál zsír, 2 evőkanál őrölt fűszerpaprika, 1 evőkanál Piros Arany, 3-4 karika csípős paprika, 0,5 dl víz, só ízlés szerint.

A kecskehúst bő vízben megmostuk, majd tésztaszűrőn lecsepegtettük, kb. másfél órán keresztül. 

Közben a pác hozzávalóit összekevertük, majd a lecsepegtetett húst belefogattuk. Jól zárható műanyag edénybe tettük, és 24 órára a hűtőszekrénybe tettük pácolódni. 

Másnap a pörkölt alaphoz a vöröshagymát felkockáztuk, a paradicsomot és paprikát feldaraboltuk. Zsíron a vöröshagymát, paradicsomot és a pritaminpaprikát megpirítottuk, vigyáztunk arra, hogy a vöröshagyma világosbarna színt kapjon. Levettük a tűzhelyről és hozzáadtunk 1 evőkanál őrölt fűszerpaprikát, összekevertük, majd hozzáadtuk a húst is. Újabb keverés, ráöntöttük a vizet, visszatettük a tűzhelyre és lassú lángon elkezdtük főzni. 
Ízesítettük még 1 evőkanál őrölt fűszerpaprikával, Piros Arannyal és csípős paprikával. 2 és fél óráig főztük. 

Kecskepörkölt Ujszászi módra

2015. július 24., péntek

Pestos tészta

A pesto (pésztó) mondhatni a különféle olasz szószokat jelölő gyűjtőfogalom lett mára, azonban ez a zöld színű szósz Liguria gasztronómiai szimbóluma. Helyi bazsalikomból és extraszűz olívaolajból, fokhagymából, pamezán és pecorino sajtból, valamint fenyőmagból készül. Az egyik legegyszerűbb tésztaétel készíthető el vele, melyhez kb. 20 perc sürgés-forgás szükséges a konyhában. 

Pestos tészta
Hozzávalók: 
20 dkg tészta, 3 evőkanál pesto, 2 evőkanál reszelt parmezán sajt. 

A tésztát bő, sós vízben kifőzzük. Leszűrjük, összekeverjük a pestoval. Tányérokra szedjük és reszelt parmezán sajttal megszórjuk. Melegen tálaljuk. Vegyes zöldsalátát is tálalhatunk hozzá. 

2015. július 10., péntek

Ricottás-joghurtos ribizlitorta

Erika kolléganőm rengeteget emlegeti a joghurtos ribizlitortát, mely nagyon lágy, krémes, könnyű és fenséges. És tényleg! Héten az egyik közösségi oldalon meg is osztotta a torta receptjét, és mivel szabadságomat töltöm neki is láttam elkészíteni. Aki ismer, tudja, ha találok egy jó receptet, azt rögtön a saját ízvilágomra átformálva készítem el, kicserélek vagy hozzáadok egy-két alapanyagot. Így tettem most is, a túrót ricottára, a margarin/vajat vajas ízű margarinra, a babapiskótát ameretti, olasz aprósüteményre és kakaós teljes kiőrlésű kekszre cseréltem. Íme a mű!
Ricottás-joghurtos ribizlitorta
Hozzávalók: 
2 dl joghurt, 25 dkg ricotta, 1/2 csomag vaníliás cukor, 8 dkg cukor, 5 dkg vajas ízű margarin (szobahőmérsékletű), 2 teáskanál zselatinpor, 0,75 dl víz, 15 dkg ribizli, 2,5 dkg amaretti, 2,5 dkg kakaós teljes kiőrlésű keksz

Ricottás-joghurtos ribizlitorta
Először is a ribizliszemeket villával leszedegettem a száráról, megmostam és papírtörlőn megszárítottam. A ricottát, joghurtot és a vaníliás cukrot habverővel kikevertem. Egy másik tálba a cukrot a vajas ízű margarinnal habosra kevertem, majd cukros margarinhoz adtam a ricottás, joghurtos masszát és jól összekevertem. 
A zselatint a vízzel lassú tűzön folyamatos keverés mellett felmelegítettem, de csak addig míg az edény alján elkezdett gyöngyözni a folyadék. Levettem a tűzről és további keverés mellett langyosra hűtöttem. Hozzáadtam egy evőkanál ricottás masszát és elkevertem, majd még egyszer megismételtem. Az egészet a ricottás krémhez öntöttem, simára kevertem.Végül hozzáadtam a ribizlit.  

Az amarettit és a kekszet kemény falú zacskóba tettem és nyújtófával összetörtem. 

A torta elkészítéséhez műanyagtorta formát használtam, melyből ki kell "fordítani" a tortát, ezért először a ricottás-ribizlis krémet öntöttem a formába, és megszórtam az ameretti-kekszes morzsával és egy éjszakára hűtőszekrénybe tettem. 

Ha kapcsos tortaformát használunk, akkor először az ameretti-kekszes morzsát tegyük a forma aljára, és erre tegyük óvatosan a ricottás krémet. 

Tálalás előtt friss ribizliszemekkel díszítettem. 
Ricottás-joghurtos ribizlitorta

2015. július 9., csütörtök

Hallal töltött padlizsán

Nyáron használhatjuk fel a legtöbb friss zöldséget és gyümölcsöt a főzéshez. A zöldségesnél, a piacon rengeteg szezonális terméket találunk. A mai ebédhez padlizsánt vettem. 

Hallal töltött padlizsán
Hozzávalók: 
1 közepes padlizsán, 20 dkg halfilé (tőkehal vagy hekkfilé vagy lazac vagy...) 0,5 főzőtejszín, 1 dl tej, 1 teáskanál étkezési keményítő, 1 kisebb tojás, 1 evőkanál friss vágott kapor, olívaolaj 

A padlizsánt félbevágtam, a belét kanállal kissé kivájtam, majd a felezett padlizsánokat belével lefelé serpenyőben kevés olajon elősütöttem. Ez kb. 5 percet vett igénybe. Nekem tőkehalfilé volt a hűtőben, amit 1x1 cm-es kockákra vágtam. 
A tejszínt és a tejet összeforraltam, sót adtam hozzá, beletettem a halkockákat és a vágott kaprot. Addig főztem, amíg a hal megfő, ez kb. 2-3 perc. A keményítőt kevés vízzel elkevertem, hozzáadtam a tejes-tejszínes halhoz és összefőztem. (forralni már nem szabad)
Hagytam kihűlni, ezután hozzáadtam a tojást és fakanállal elkevertem. A tölteléket a padlizsánba töltöttem, és 180 fokos sütőben tettem 25 percre. 
Melegen tálaltam zöld vegyes salátával. 

2015. július 7., kedd

Mézes-mentás málnaleves

Korán reggel elsétáltam a zöldségeshez friss gyümölcsökért. Ebben a hőségben nekem sem mindig van kedvem sok időt tölteni a tűzhely mellett, ezért is készítettem főzés nélkül a mai levest.

Mézes-mentás málnaleves
Hozzávalók: 
20 dkg málna, 3 dl tej, 0,5 dl tejszín, 3 teáskanál méz, 2 teáskanál főzés nélküli vaníliás pudingpor, 5-6 mentalevél

Magas falú tálba helyeztem a málnát. A pudingport egy csészében csomómentesre kevertem 1 dl tejjel. A málnához öntöttem a tejjel elkevert pudingport, a többi tejet, tejszínt és mézet. A mentalevelet felaprítottam és hozzáadtam. Botmixerrel pürésítettem és tálakba öntöttem. Hideg hozzávalókból készítettem, így az elkészítést követően már fogyasztható is volt. 




2015. május 20., szerda

Epres croissant

Eper szezon! A croissantba is kell egy kevés :)

Epres croissant
Hozzávalók 8 darabhoz:
A croissant tészta receptjét itt találod - Vajas croissant, 10 dkg eper, 1 evőkanál barna cukor, 1 kávéskanál vaníliás cukor

Az epret megmosom, megszárítom. Apró kockákra vágom, edénybe teszem, hozzáadom a cukrokat és lassú tűzön főzöm folytonos keverés mellett. Amikor eldobja a habját, még 2 percig főzöm. Leveszem a tűzről és kihűtöm. 

Minden egyes croissant háromszögre 1 kávéskanál epres tölteléket teszek és feltekerem őket, a továbbiakban a Vajas croissant receptje szerint járok el. 

2015. május 19., kedd

Padlizsánkrém dióval és fetával

Egyre többször készítek reggelire szendvicskrémeket, sokkal finomabbak és egészségesebbek mint a felvágottak. 

Padlizsánkrém dióval és fetával
Hozzávalók: 
30 dkg padlizsán, 1/2 dl natúr joghurt, só, bors, 1 kávéskanál mustár, 5 dkg feta sajt, 1 evőkanál olívaolaj, 2,5 dkg darált dió. 

A padlizsánt megmosom, kettőbe vágom, tepsibe teszem és 220 fokon megsütöm. 

Hagyom kihűlni, majd a padlizsánhúst kanálla kiszedem a héjából és tálba teszem. Hozzáadom a joghurtot, mustár, olívaolajat, sót, borsot és a fetasajtot. Botmixerrel krémesítem. Végül hozzákeverem a darált diót. 

2015. május 17., vasárnap

Paradicsomos-mozzarellás lasagne

Nagyon szeretem az olasz tésztaételeket, még vegetáriánus változatban is.

Paradicsomos-mozzarellás lasagne
Hozzávalók:
6 lap lasagne tészta, 2 csomag mozzarella, 2 érett paradicsom, olívaolaj, só, bors, friss bazsalikom, 2 dkg reszelt mozzarella

A paradicsomot, a mozzarellát kerek szeletekre vágtam. A lasagne tésztát forró sós vízben, pár perc alatt roppanósra főzöm, lecsepegtetem és kevés olajjal meglocsolom, hogy ne ragadjanak össze.Ezután egy olajozott tepsibe egymás mellé teszek 2 tésztalapot. 
Paradicsomos-mozzarellás lasagne
Erre teszem a paradicsom és a mozzarella egyharmad részét. Sózom, borsozom és friss bazsalikom leveleket darabolok rá. 
Paradicsomos-mozzarellás lasagne
Majd újabb réteg tésztalap. 
Paradicsomos-mozzarellás lasagne
Tovább rétegezem és a tetejére paradicsom, mozzarella, friss bazsalikom kerül. Megszórom reszelt mozzarellával és meglocsolom olívaolajjal. 
Paradicsomos-mozzarellás lasagne
180 fokos sütőben 30-35 perc alatt késre sütöm. Ha elkészült forrón tálalom. 
Paradicsomos-mozzarellás lasagne




2015. május 10., vasárnap

Három pelyhes kifli

Szeretem a mindenféle adalékanyagtól mentes, egészséges alapanyagokból készült pékárút, ezért gyakran készítem itthon. 

Három pelyhes kifli
Hozzávalók 8 darabhoz: 
15 dkg tönkölybúza fehér liszt, 15 dkg tönkölybúza teljes kiőrlésű liszt, 10 dkg zab-, tönkölybúza-, rozspehely (vegyesen), 1 csapott teáskanál só, 2 dkg élesztő (friss), 5 dkg olvasztott vaj, 2 dl + 1 evőkanál langyos tej, 1 tojás

A liszteket és pelyheket tálba mérem. Belekeverem a sót, hozzáadom az olvasztott vajat és a langyos tejet, rámorzsolom az élesztőt. Alaposan kidagasztom, ha keménynek találom, adok hozzá még egy evőkanál tejet. 
A tésztát letakarom és meleg helyen duplára kelesztem. Lisztezett deszkán, 1/2 cm vastag, kör alakúra kinyújtom és 8 cikkre vágom. A hosszabbik oldaluknál a cikkeket szorosan feltekerem.Sütőpapírral bélelt tepsire teszem, konyharuhával letakarom és 20 percig meleg helyen kelesztem. A tojást felverem és kelesztést követően a kifliket megkenem. 
A sütőt 200 fokra előmelegítem, a sütő aljára egy kis tálba vizet teszek, majd beteszem a kifliket. 25 percig sütöm, majd rácsra szedem, enyhén megkenem vízzel, letakarom konyharuhával és kihűtöm. 

2015. május 9., szombat

Epres-kekszes vaníliapuding

Eper, eper, eper és egy varázslatosan egyszerű pohárkrém!

Epres-kekszes vaníliapuding
Hozzávalók:
1/2 csomag (20 gr) vaníliás pudingpor (főzhető), 3 evőkanál (25 gr) barna cukor, 2,5 dl tej, 5 dkg teljes kiőrlésű kakaós keksz, 1 dl tejszín, 20 dkg eper

A pudingport elkeverem a cukorral, fokozatosan felöntöm a tejjel és csomómentesre keverem. Lassú tűzön sűrűre főzöm. Leveszem a tűzről és gép habverővel összekeverem, hűlni hagyom, majd újból összekeverem. 
A tejszínt kemény habbá verem. A kekszet erős falú zacskóba teszem és nyújtófával összetöröm. Az epret megmosom, összekockázom. 

A tejszínhabból 2 teáskanálnyit félreteszek, a többit a kihűlt pudinghoz adom és laza mozdulatokkal elkeverem. A krémet zacskóba teszem és az egyik sarkát ollóval kivágom. Két pohárba kezdek rétegezni. 

Pohár aljára krém, majd keksz és eper, újból krém, keksz és eper, végül krém. Egy órára hűtőszekrénybe teszem. Tálaláskor tejszínhabbal és eperrel díszítem. 

2015. április 21., kedd

Töltött csirkecomb tejszínes sárgarépa körettel

Könnyen és gyorsan elkészíthető ebéd vagy vacsora lehet :)

Töltött csirkecomb tejszínes sárgarépával
Hozzávalók:
2 egész csirkecomb, 1 darab graham zsemle, 1 tojás, 1 evőkanál aprított petrezselyemzöld, 30 dkg sárgarépa, 2 dkg vaj, 1 teáskanál barna cukor, 1 dl víz, 1/2 dl tejszín, só, őrölt bors

Csirkecombokat sózom, borsozom. A zsemlét vízben megáztatom, kicsavarom, egy tálba jól összemorzsolom. Hozzáütöm a tojást, hozzáadom a petrezselyemzöldet, sózom, borsozom és jól összekeverem. 10 percig állni hagyom. Kezemmel a csirkecomb felső részénél óvatosan a bőr alányúlok és elválasztom a csirkehústól. Teáskanállal megtöltöm a bőr és a hús közötti részt. A combok oldalán fogvájóval összetűzöm. Tepsit olivaolajjal kikenem, ráhelyezem a combokat, fél deci vizet öntök alá, lefedem alufóliával. 180 fokos sütőben 30-40 perc alatt készre sütöm.
A sárgarépát megtisztítom és 2-3 mm-es karikákra vágom. Sós vízben roppanósra főzöm, majd leszűröm. Egy serpenyőben vajat felolvasztom, hozzáadom a cukrot és felforrósítom. Hozzáadom a sárgarépát és enyhén megkaramellizálom. Felöntöm 1/2 dl vízzel, sózom, borsozom, majd a tejszínnel besűrítem. 


2015. április 19., vasárnap

Epres pite

Nagyon sok helyen árulnak már epret, így én sem tudtam megállni hogy ne vegyek, amikor a zöldségesnél csábítóan mosolyogtak rám az élénkpiros eper szemek. 
Epres pite
Hozzávalók 24x18-as tepsihez:
10 dkg margarin, 10 dkg barna cukor, 1 teáskanál vaníliás cukor, 2 egész tojás, 1 evőkanál tejföl, fél citrom reszelt héja, 5 dkg darált dió, 10 dkg tönkölybúza fehér liszt, 1/2 kávéskanál szódabikarbóna, 1/2 kávéskanál sütőpor, 15 dkg eper, 1 csapott evőkanál tönkölybúza dara

Az epret megmosom és lecsepegtetem. A margarint a cukorral, vaníliás cukorral habosra keverem. Hozzáadom a tojásokat, a tejfölt, reszelt citromhéját és tovább keverem. A lisztet a szódabikarbónával és a sütőporral összekeverem. A margarinos masszához öntöm a darált diót és beleszitálom a lisztes keveréket. Sima masszává keverem. A tepsit kikenem margarinnal. A száraz epreket négybe, a nagyobb szemeket hatba vágom és búzadarával összeforgatom. A tésztát a tepsibe öntöm, elsimítom, majd az epreket a tésztára helyezem és egy kicsit belenyomkodom. 175 fokos előmelegített sütőben 30 perc alatt készre sütöm. 

Epres pite







2015. április 6., hétfő

Mandarinkrémes diótorta

Húsvét is van, szülinapom is van, így nem maradhat el az egyszerű, légiesen könnyű, finom diótorta. 
Mandarinkrémes diótorta
Hozzávalók 4 főre, egy 18 cm-es kapcsos tortaformáshoz: 

Tésztához: 2 tojás, 7,5 dkg barna cukor, 1 dl víz, 7,5 dkg darált dió, 10 dkg tönkölybúzaliszt, 1/2 csomag sütőpor, fél nagyobb mandarin (narancs méretű) reszelt héja, csipetnyi só.

Krémhez: 7,5 dkg margarin, 7,5 dkg barna cukor, fél mandarin reszelt héja, fél mandarin kifacsart leve, 1/2 csomag vaníliás pudingpor, 1,5 dl tej. 

Díszítéshez: reszelt étcsokoládé, 1 dl tejszín, 1 evőkanál porcukor, 1/2 csomag habfixáló

A tojásokat szétválasztom. A sárgájukat a cukorral habsora keverem, hozzáadom a vizet, a mandarin héjat, a darált diót, így is jól keverem, majd beleteszem a sütőporral elkevert lisztet. 
A tojásfehérjét kemény habbá verem egy csipetnyi sóval. A hab 1/3 részét belekeverem a diós masszába, majd a többi részét óvatosan beleforgatom, hogy a hab ne törjön össze. Margarinnal kikent, kilisztezett kapcsos tortaformába öntöm és 180 fokra előmelegített sütőben 40 percig sütöm, közben tűpróbát végzek. 

A vaníliás pudingport a tejjel összefőzöm és langyosra hűtöm. A margarint a cukorral, mandarin reszelt héjával habosra keverem és közben kis adagokban hozzáadom a mandarin levét. Ezzel a módszerrel szép lassan, egyenletesen elolvad keverés közben a cukor és sima krémet kapok. 
A margarinos krémhez adom a langyosra hűtött pudingot és simára keverem. 

A kihűlt piskótára simítom a vaníliás krémet, étcsokoládét reszelek rá. A tejszínt a porcukorral és a habfixálóval kemény habbá verem. Tortadíszítőbe teszem (használhatunk zacskót is) és megdíszítem a tortát. Hűtőszekrénybe lehűtöm és tálalás előtt szeletekre vágom. (17x24 cm tepsiben is elkészíthető, akkor kockára vágom és a kockák közepét díszítem a tejszínhabbal).

Mandarinkrémes diótorta



2015. március 22., vasárnap

Diós pipa

Ez a pipa formájúra alakított sütemény nem csak mutatós, hanem nagyon finom omlós is.
Diós pipa
Hozzávalók 25 darabhoz:
8,5 dkg vajas ízű Ráma margarin, 3 dkg barna cukor, 2,5 dkg darált dió, 10 dkg tönkölybúza fehér liszt, 2 evőkanál (15 ml) tej, 2,5 dkg étcsokoládé, 1 kávéskanál vaj, 1 evőkanál tejszín

Diós pipa
A margarint a cukorral habosra verem. A diót a liszttel, tejjel a cukros vajhoz adom és tésztává gyúrom. Gombócot formálok belőle és 4 részre vágom. Minden negyedrész tésztát ujjnyi vastag rúddá formálom és 8 cm-es darabokra vágom. 
A tésztadarabokat pipa formájúra görbítem és sütőpapírral bélelt tepsire helyezem. 175 fokra előmelegített sütőben, a középső rácson 15 perc alatt készre sütöm. Még melegen rácsra szedem és kihűtöm. 
Vízgőz felett felolvasztom a csokoládét a vajjal, tejszínnel. A tejszíntől krémesebb, a vajtól fényesebb lesz a csokimáz. A kihűlt pipákat a csokiba mártogatom és sütőpapírra helyezve dermedni hagy
Diós pipa






2015. március 12., csütörtök

Kinder szelet

A legaranyosabb, legcukibb smink oktatóm kívánságának tettem ma eleget ezzel a kakaós-tejszínes-mascarpone álommal :)
Kinder szelet
Hozzávalók a tésztához:
6 közepes tojás, 10 dkg barna cukor, 12 dkg tönkölybúza fehérliszt, 4 dkg kakaó, 1 csomag sütőpor

Hozzávalók a krémhez:
1,5 dl habtejszín, 25 dkg mascarpone, 6 dkg porcukor, 1 csomag vaníliás cukor

A tojásokat kissé felvertem a barna cukorral. A lisztet, a kakaót és a sütőport összekevertem, majd beleszitáltam a cukros, tojásos masszába. Robotgéppel elkevertem. A kakaós massza egyik felét sütőpapírral bélelt 35x23 cm tepsibe öntöttem, elsimítottam és 180 fokra előmelegített sütőben 8 perc alatt megsütöttem. Tűpróbával ellenőriztem. Ezt követően megsütöttem a massza másik felét is. Lapokat kitettem hűlni, majd a sütőpapírt lehúztam róluk. 
A tejszínt habbá vertem. Egy másik tálban a mascarponet kissé megkevertem, majd hozzáadtam a porcukrot és a robotgéppel habosra vertem. Fakanállal hozzáadtam a tejszínhab egyharmad részét. Összekevertem, ezzel lazítottam a mascarpone állagát, majd szépen a többi tejszínhabot is belekevertem. 
Az egyik kakaós lapot visszatettem a tepsibe és megkentem a krémmel, majd a másik lappal beborítottam. 
Kinder szelet 
Hűtőszekrénybe tettem egy éjszakára és másnap hideg vízbe mártott késsel felszeleteltem. 
Ebből a mennyiségből 24 db 4x7 cm szelet készült. 


2015. március 3., kedd

Kakaós-kókuszos tallér

A kakaópor és a kókusz tökéletes párost alkot, és ezt a tallért hihetetlenül finommá teszi. Könnyen elkészíthető aprósütemény. Kezdő háziasszonyok! Hajrá! Tuti biztos a siker! 

Kakaós-kókuszos tallér
Hozzávalók 30 darabhoz:
10 dkg margarin, 0,5 dl napraforgóolaj, 3 dkg barna cukor, 0,5 kávéskanál vaníliás cukor, 5 dkg kókuszreszelék, 1 evőkanál kakaópor, 1 kávéskanál szódabikarbóna, 15 dkg tönkölybúza fehérliszt

A margarint, az olajat és a cukrot addig keverem egy tálban, amíg fehér, habos nem lesz. 

A vaníliás cukrot, a kókuszt, a kakaóport, a szódabikarbónát és a lisztet egy másik tálban összekeverem.

A lisztes keveréket a cukros-olajos margarinhoz adom, majd tésztává gyúrom. 

A tésztát két részre osztom és rudakat formálok belőle. A rudakat 15-15 részre osztom és egyforma golyókat gömbölyítek a tészta darabokból. 

A golyókat sütőpapírral bélelt tepsire helyezem. 
Kakaós-kókuszos tallér
Ezt követően villával kissé lelapítom. 
Kakaós-kókuszos tallér
150 fokra előmelegített sütő, középső rácsán 12-15 percig sütöm. Még melegen rácsra szedem és hűlni hagyom. 





2015. február 22., vasárnap

Sült sajt zöldbabbal és bulgurral

Újból egy gyors vacsora! Kezdő háziasszonyok is könnyedén elkészíthetik.

Sült sajt zöldbabbal és bulgurral
Hozzávalók:
2 evőkanál bulgur, 12 szál (kb 5 dkg) zöldbab, 2 szelet bacon, 25 dkg ementáli sajt (egyben), fél gerezd fokhagyma, 1 evőkanál olívaolaj, 2 kávéskanál ételízesítő, 1 csapott kávéskanál szárított petrezselyemzöld, só

Bulgur műanyag tálba öntöttem, összekevertem 1 teáskanál ételízesítővel és a szárított petrezselyemmel. Felöntöttem annyi forró vízzel, hogy a bulgurt ellepje és lefedtem egy tányérral.
Kisebb lábasban 2 dl vizet forraltam 1 teáskanál ételízesítővel és pici sóval. Beletettem a megtisztított zöldbabot és 8 percig főztem.Tányérra szedtem a zöldbabot. 
Bacon szeleteket kettőbe vágtam és mindegyik szeletre 3 szál babot helyeztem és feltekertem. 
Közben a bulgurt megkevertem, és 15 másodpercre a mikróba tettem, felmelegítettem és újból lefedtem a tányérral. 
Egy serpenyőben kis lángon olívaolajat melegítettem, melybe beletettem a felkarikázott fokhagymát, kicsit megfuttattam és belehelyeztem a zöldbabos tekercseket, majd enyhén megpirítottam. 
Egy másik serpenyőt zsiradék nélkül nagy lángon felhevítettem és a két szeletre vágott sajtot belehelyeztem. Pár percig sütöttem az egyik oldalát, majd megfordítottam és a másik oldalát is. 
Ennyi idő alatt a bulgur is megpuhult. Kb. 30 percet vett igénybe az elkészítése és már tálalhattam is. 

2015. február 16., hétfő

Zöldborsós csirkemell falatok burgonyapürével és salátával

Munka után hazaérve nagy az éhség, de kevés az idő, megoldás egy gyors vacsora.

Zöldborsós csirkemell
Hozzávalók:
15 dkg csirkemell, 10 dkg zöldborsó, 30 dkg burgonya, 2 teáskanál tejföl, 1 teáskanál libazsír, 2 marék saláta, 1 teáskanál citromlé, só, bors, sómentes ételízesítő, olívaolaj

A burgonyát meghámozom, vékony szeletekre vágom és sós vízben puhára főzöm. A csirkemellet csíkokra vágom. Serpenyőben olívaolaj melegítek, ráteszem a csirkemell csíkokat és megpirítom minden oldalán, hozzáadom a zöldborsót, sózom, borsozom és ételízesítővel tovább fűszerezem. Közepes lángon a csirkemellet a zöldborsóval puhára párolom. 
A burgonyát leszűröm és még melegen villával összetöröm, először a libazsírral, majd a tejföllel simára keverem, ha szükséges sóval, borssal ízesítem. 
A salátát citromlével, olívaolajjal összekeverem és már tálalom is. 
Kb. 30 perc alatt elkészíthető.

Zöldborsós csirkemell









2015. február 8., vasárnap

Vánkosfánk

Bőven a farsangi szezonban járunk, nem hiányozhat asztalról a fánk. Ez egy könnyen elkészíthető recept és sütés után a fánkok olyanok lesznek mint dédanyáink vánkosai, párnái. 
Vánkosfánk
Hozzávalók: 
20 dkg tejföl, 2 tojás, 35 dkg tönkölybúza fehérliszt, 3 kávéskanál barna cukor, 0,5 mokkáskanál só, 2,5 dkg olvasztott vaj, olaj a sütéshez. 

A tejfölt a tojással, sóval, cukorral összekeverem. Hozzáadom a lisztet és rugalmas tésztává gyúrom. Lisztezett deszkán vékonyra kinyújtom. 



1. Olvasztott vajjal megkenem.
2-5. Hajtogatom a tésztát, mint ha leveles tésztát készítenék. 
Újból kinyújtom, olvasztott vajjal megkenem és hajtogatom a tésztát. 
Ezt a műveletsort még egyszer megismétlem. 

Végül 3-4 mm vastagra kinyújtom a tésztát és téglalapokra vágom fel. Bő forró olajban 2-3 perc alatt aranybarnára sütöm. A vánkosfánkokat papírral bélelt tányérra szedem. Tálalás előtt porcukorral megszórom és Ribizli lekvárral kínálom. 

2015. február 1., vasárnap

Melegszendvics főtt tojással és mozzarellával

Rendkívül egyszerű reggeli, mely házi Magos kenyérrel a hétvégi családi reggelik hercegnője lehet. Tálaljuk retekkel, paprikával, forró teával. Biztos vagyok benne, hogy mindenki kedvence lesz.
Melegszendvics főtt tojással és mozzarellával
Hozzávalók:
4 szelet kenyér, 125 gr mozzarella golyó, 2 kemény főtt tojás, olívaolaj, szárított bazsalikom, só

A mozzarella golyót, a főtt tojást felszeletelem. Kenyérszeleteket meglocsolom olívaolajjal, ráhelyezem a szeletelt főtt tojást, megszórom csipet sóval, ízlés szerint szárított bazsalikommal. Tojásszeletekre helyezem a mozzarellát és 220 fokra előmelegített sütőben aranybarnára sütöm. 





2015. január 31., szombat

Olasz tészta rukkola pestoval

Héten történt balesetem után, a kezelőorvosom ágynyugalmat írt elő. Megfogadtam a tanácsát és a konyhában is sokkal kevesebb időt töltöttem, viszont az éhség "nagy úr" tud lenni...

Olasz tészta rukkola pestoval
Hozzávalók: 
20 dkg olasz tészta, 5 dkg rukkola, 1 kis gerezd fokhagyma, 1 evőkanál napraforgómag, 4 evőkanál olívaolaj, 4 evőkanál reszelt parmezán sajt

Sós vízben kifőztem a tésztát. Közben elkészítettem a pestot. A rukkolát, fokhagymát és napraforgómaggal összeturmixoltam, majd adtam hozzá olívaolajat és 2 evőkanál parmezán sajtot és továbbturmixoltam. A pestot elkevertem a tésztával, tányérra szedtem és parmezán sajttal megszórtam.  

2015. január 26., hétfő

Narancsos-almás csirkecomb zelleres tört burgonyával

Télen mindig található konyhámban a gyümölcsökből: narancs és alma, zöldségekből pedig burgonya, hagyma és zeller. Édes és csípős ízekre vágytam, ezért vettem még hozzá szép, formás csirkecombokat és egy üveg Erős Pistát. 
Narancsos-almás csirkecomb zelleres tört burgonyával
Hozzávalók:
4 alsó csirkecomb, 2 evőkanál olívaolaj, 1 teáskanál méz, 1 teáskanál paradicsompüré, fél kávéskanál Erős Pista, 1 nagyobb alma, fél citrom, 1 vöröshagyma, 1 narancs, fél narancs leve, fél mokkáskanál őrölt kakukkfű, fél mokkáskanál őrölt rozmaring, só, bors, 10 dkg zellergumó, 20 dkg burgonya

A húst megtisztítom, leöblítem, majd szárazra törölöm. Az olívaolajat összekeverem az Erős Pistával, a mézzel, a paradicsompürével, sóval, borssal. A húsokat bekenem a keverékkel, majd egy kiolajozott tepsibe teszem. 

Az almát meghámozom, negyedekre vágom, magházát eltávolítom. A fél narancs levét kifacsarom, az egész narancs és a fél citrom héját késsel levágom, majd nagyobb darabokra vágom A vöröshagymát meghámozom, elnegyedelem. 

A sütőt 200 °C-ra előmelegítem. Az almát, a narancsot, a citromot, a hagymát a hús mellé teszem, a narancs levét összekeverem a őrölt rozmaringgal, kakukkfűvel és ráöntöm. A sütőben kb. 40-45 percig sütöm.

Köretnek a burgonyát és zellert meghámozom, kockákra vágom és sós vízben puhára főzöm. Leszűröm és még forrón egy villával összetöröm, a sült hús szaftjából pár evőkanállal adok hozzá, majd összekeverem. Muffin formába teszem. 

Tányérra szedem a gyümölcsöket és a csirkecombot, majd a muffin formából mellé fordítom a zelleres tört burgonyát és a szafttal meglocsolom. 

Narancsos-almás csirkecomb


2015. január 20., kedd

Cukkinilepény

Ez egy egyszerűen, gyorsan elkészíthető étel. Salátával kitűnő vacsora!

Cukkinilepény
Hozzávalók:
20 dkg cukkini, 10 dkg túró, 10 dkg reszelt sajt (nekem Óvári volt itthon), 2 egész tojás, 1 teáskanál szárított petrezselyem, só, bors, 18 db (kb. 8 dkg) Korpovit korpás keksz, 3 dkg vaj, 2 evőkanál tej. 

Cukkinit lereszeltem és enyhén megsóztam. Cukkinit a sóban állni hagytam addig még a többi hozzávalót elkészítettem. A kekszet egy erős zacskóba tettem és nyújtófával apróra törtem. Hozzáadtam az olvasztott vajat és tejet, jól összekevertem és egy jénai tál tetejét (de lehet pite sütő forma is) kibéleltem vele és enyhén a jénai falához nyomkodtam a vajas, tejes kekszet. 
A túrót a tojásokkal, sóval, borssal, petrezselyemmel habosra kevertem, majd hozzáadtam a reszelt sajtot is és tovább kevertem. Végül a cukkiniből kinyomkodtam a levét, és a cukkinit a túrós masszához adtam. Összekevertem és a keksz tetejére halmoztam, elsimítottam, majd enyhén megszórtam reszelt sajttal. 

Cukkinilepény
200 fokon előmelegített sütőben fél óra alatt készre sütöttem. 

Rukkolával és hónapos retekkel tálaltam. 





2015. január 19., hétfő

Sonkás kosárka

A TV Paprika műsorán néztem Sarah Moulton mesterszakács hétköznapi fogásait, melyek teljesen elbűvöltek, mert könnyen, gyorsan elkészíthetőek. Látott recept alapján készítettem el a vasárnapi reggelit, de salátával kitűnő vacsora is lehet.
Sonkás kosárka
Hozzávalók 1 csészéhez:
2-3 szelet sonka vagy bacon, lilahagyma, kaliforniai paprika felkockázva, koktélparadicsom negyedelve, 1 egész tojás, reszelt sajt, só, bors

Sarah muffin sütőben készítette ezt a finomságot, viszont én csak 2 adagot készítettem, ezért 2 csészét egy kisebb tepsibe állítottam. A csészét kibéleltem 2 szelet fekete-erdei sonkával, majd rászórtam a kockázott lilahagymát, kaliforniai paprikát és a negyedelt koktélparadicsomot.

Megsóztam, megborsoztam és ráütöttem egy egész tojást.

Végül megszórtam reszelt sajttal. A tepsibe kevés vizet öntöttem, hogy a csészék ne repedjenek meg.


200 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt készre sütöttem.