2014. október 4., szombat

Zöldcitromos túrótorta

Ezt a tortát sütés nélkül készítettem, melyet zöldcitrommal, gyömbérrel ízesítettem és tortadarával díszítettem.

Zölscitromos túrótorta
Hozzávalók egy 20 cm tortaformához:
Torta alap: 10 dkg teljes kiőrlésű keksz összetörve, 5 dkg puha vaj, 1 kávéskanál barna porcukor, 1/2 zöldcitrom reszelt héja, 1/2 kávéskanál reszelt gyömbér 

A kekszet a vajjal összemorzsoltam, majd belekevertem a porcukrot, a zöldcitromhéját és a gyömbért. A torta alapot a kapcsos tortaformába egyenletesen belenyomkodtam és a hűtőszekrénybe tettem. 

Töltelék: 3 evőkanál víz, 1 evőkanál zselatinpor, 25 dkg. tehéntúró, 1,5 dl joghurt, 5 evőkanál tej, 5 dkg barna porcukor, 1 zöldcitrom reszelt héja, 1,5 zöldcitrom leve, 1 kávéskanál reszelt gyömbér

A töltelékhez a vizet egy kis nyeles edénybe öntöttem, és a zselatint 5 percig áztattam benne. Még ázott a zselatin, addig a túrót a joghurttal, tejjel, porcukorral simára kevertem. A zöldcitrom héját és levét, a gyömbért is beletettem és tovább kevertem. A zselatint kis lángon kevergetve felolvasztottam, de nem forraltam. A zselatint belecsorgattam a túrós krémbe és közben folyamatosan kevertem. 

A tortaformát kivettem a hűtőből, és a tölteléket óvatosan beleöntöttem, majd visszatettem a hűtőbe 4 órára. Tálalás előtt tortadarával díszítettem. 
Zöldcitromos túrótorta
Zöldcitromos túrótorta


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése